[ Pobierz całość w formacie PDF ]
tömjénfüstben, a számtalan gyertya fényében pislogni kezdtem.
Alfonsine eszmélt fel elQször
Auguste nQvér kiáltott fel. Istennek legyen hála,
Auguste nQvér. Új& Hangja feltehetQen az izgalomtól
csuklott el. Pillantásom már túlsiklott rajta, és lelkesen kereste a
várakozásomnak megfelelQ bölcs, ragyogó hölgyet. Az oltár
mellett azonban csak egy tizenegy-tizenkét éves körüli kislányt
láttam, akinek csinos, fehér apácafátyol keretezte apró, fakó
arca közömbösen fordult felém, és aki erQtlen áldásra emelte a
kezét.
Auguste nQvér. A hang is gyönge és hqvös volt, mint a
tulajdonosa, és hirtelen elszégyelltem magam fiús
megjelenésem, szerteszét álló fürtjeim, kipirult arcom miatt.
Mère Isabelle. Alfonsine hangja fontoskodón
megremegett. Mère Isabelle, a fQtisztelendQ anya.
Egy másodpercig olyan nagy volt a meglepetésem, hogy
majdnem felkacagtam. Lehetetlen, hogy erre a gyermekre
célozzon! Már a gondolat is abszurd volt: ez az anyám nevét
viselQ gyermek valami novícia lehet csak, az új apátnQ
pártfogolna, aki bizonyára mosolyog most a tévedésemen. De
ekkor találkozott a tekintetünk. A szeme nagyon világos volt, de
nem csillogott, mintha a látása befelé fordult volna. Amikor
halovány, ifjú arcába néztem, nem láttam se humort, se
élvezetet, se örömet.
De hisz olyan fiatal! Rosszat mondtam, ezt abban a
pillanatban éreztem, és meg is bántam, de meglepetésemben
kiszaladt a számon. Láttam, hogy a lány megdermed, és félig
nyílt ajka közül kivillantak tökéletes, fehér fogai. Bocsáss
meg, ma mère. Már nem vonhattam vissza a szavaimat.
Letérdeltem, hogy megcsókoljam kinyújtott, sápadt kezét.
Meggondolatlanul szóltam.
Már akkor tudtam, amikor az ajkam hqvös kezét érintette,
hogy nem fogadta el a bocsánatkérésemet. Egy pillanatra az Q
szemével láttam magamat: a verítékezQ, kivörösödött arcú
szigetlakót, akibQl árad a nyár tiltott illata.
A fátylad& Hidegsége ragadós volt. Megborzongtam.
Öö& elvesztettem dadogtam. A földeken voltam.
Meleg volt&
De figyelme már elkalandozott. Sápadt tekintete lassan,
kíváncsiság nélkül siklott végig a várakozásteljesen felé forduló
arcokon. Alfonsine rajongással csüngött rajta. Jeges csend
telepedett ránk.
Angélique Saint-Hervé Désirée Arnault voltam mondta
erQtlen, kifejezéstelen hangján, amely mégis a csontjaimig
hatolt. Talán fiatalnak véltek arra a szerepre, amelyre Isten
kiválasztott. De én Isten szócsöve vagyok itt, és P majd ad
annyi erQt, amennyire szükségem van.
Majdnem megsajnáltam: milyen fiatal és védtelen, s
mennyire igyekszik megQrizni a méltóságát! Megpróbáltam
elképzelni, milyen lehetett az élete az udvar nyomasztó
légkörében, a sok intrika és romlottság közepette.
Vékonydongájú kis teremtés volt; a lakomák és az édességek, a
zsírral kenegetett gyöngytyúkkal, a süteményekkel, a pièces
montées-val, a pávaszívvel, libamájpástétommal és aszpikos
pacsirtanyelvvel megrakott tálak csak növelhették a
kicsapongásokkal szembeni undorát. Egy beteges gyerek, akirQl
mindenki úgy véli, hogy nem éri meg a felnQttkort, és akit a
szertartásosság, a sötét fatalizmus és a türelmetlenség vonz az
egyházhoz. Próbáltam elképzelni, milyen érzés lehet, hogy
tizenkét évesen egy kolostor falai közé zárjak, ahol a vallási
tanítóitól hallott nyilatkozatokat ismételgeti gépiesen, és örökre
kivonul a világból, mielQtt még megtudhatná, mit kínál.
Nagy volt itt a fegyelmezetlenség szólalt meg újra, és
nazális hangja élesebbé vált, ahogy igyekezett jobban
kiereszteni. Láttam a feljegyzéseket. Láttam, hogy elQdöm
miféle hanyagságokat tqrt el. Futó pillantást vetett rám.
Szándékom, hogy a mai naptól mindezen változtatok.
Halk suttogás támadt a nQvérek között, amikor szavai
eljutottak hozzájuk. Antoine-ra pillantottam, aki értetlenül
ellátottá a száját.
ElQször is hadd említsem meg az öltözék kérdését
folytatta a lány. Szemével megint élesen felém vágott.
Egyeseknél megfigyeltem bizonyos& nemtörQdömséget, amit
apácarendünk tagjaihoz méltatlannak tartok. Tudom, hogy az
elQzQ apátnQ eltqrte a quichenotte viselését. Ennek a szokásnak
mától vége.
Jobbomon az öreg Rosamonde zavartan fordult felém. Az
ablakból a fény fehér fQkötQjére hullott.
Ki ez a gyermek? Vékonyka hangja zsémbes volt. Mit
beszél? Hol van Marie anya?
Hevesen ráztam a fejemet, és csendre intettem. Egy pillanatig
mintha folytatni akarta volna, de aztán összezsugorodott az arca,
és bepárásodott a szeme. Hallottam, hogy magában motyog,
miközben az új apátnQ folytatta:
Még ilyen rövid idQ alatt is kénytelen voltam észrevenni
bizonyos szertartásrendbeli szabálytalanságokat. Nazális
hangja olyan volt, mintha egy egyházi szöveggyqjteménybQl
olvasna fel. Itt van mindjárt a mise kérdése. Nehéz elhinnem,
hogy éveken át egyáltalán nem miséztek ebben a zárdában.
Feszengve hallgattunk.
Imádkoztunk szolalt meg Antoine.
Az imádság nem elég, ma fille oktatta ki a gyermek.
Isten felkent papja nélkül az imádságot nem lehet szentesíteni.
Éreztem, ahogy minden kimondott szavával egyre nQ
bennem a nevetés, és feszíti a hasamat. Kínos érzésemet
elsöpörte a helyzet nevetségessége. Hogy ez a beteges gyerek
prédikáljon nekünk, aki úgy ráncolja a homlokát, és úgy
csücsöríti a száját, mint egy öreg illemcsQsz, és aki a leányainak
nevez bennünket, ez valóban csak egy fenomenális tréfa lehet,
hasonló ahhoz, amikor az inas ura ruhájában parádézik
bolondok napján. Krisztus is hasonlóan szánalmasan festhetett a
templomban, ahol bqnbánatot prédikált, amikor a mezQn kellett
volna szaladgálnia, vagy meztelenül a tengerben kellett volna
úsznia.
A gyermek anya ismét megszólalt.
Ennélfogva mostantól mindennap celebrálunk misét. Lesz
ismét napi nyolc istentisztelet. Böjtölés pénteken és a szent
ünnepeken. Nem engedem, hogy az apátságomról azt mondják,
az élvezetek vagy a kicsapongás tanyája.
Végre rálelt a hangjára. A vékony cérnahang követelQdzQvé
vált, és hirtelen ráébredtem, hogy a színtelen önteltség alatt
lelkes odaadás, sQt szenvedély rejtQzik. Amit félénkségnek
hittem, olyasfajta elQkelQ megvetés volt, amilyennel utoljára az
udvarnál találkoztam. Az apátságom. Bosszúság fogott el.
Játékszerének hiszi a zárdát, bennünket pedig a babáinak?
Amikor közbeszóltam, élesebb volt a hangom, mint
szerettem volna.
Csak a szárazföldön van pap jelentettem ki. Hogyan
[ Pobierz całość w formacie PDF ]